táborhelyszínek - táborozás kicsit máskéntTÁBOROZÁS KICSIT MÁSKÉNT

.

Azok a régi szép idők……

Mielőtt nekiállunk elolvasni az alábbiakat, mint szülők, nosztalgiázzunk kicsit. Mikor visszaemlékezünk hajdani táborozásainkra, mosoly jelenik meg az arcunkon, és máris jönnek elő az emlékek, egy egész este is kevés lenne a sztorizáshoz, lenne mit mesélni a gyerekeinknek. Bizony, azok a régi szép idők, mind-mind szép és kedves emlék, melyeket még ma is őrzünk emlékezetünkben, és mosolyogva, büszkén idézzük fel táborozásaink emlékezetes pillanatait, azt a sok vidámságot, jókedvet, melyet volt szerencsénk átélni. Mind mind olyan emlék, melyet soha nem bántunk meg, sőt ha lehetne, újra és újra átélnénk.

Most gyermekeinken van a sor, ennek tükrében szemléljük az alábbiakat.

.

Ha kezdő táboroztató szülők vagyunk, hajlamosak vagyunk túlreagálni, túldramatizálni a táborozás kérdését.

Ahogy a gyermekünk növöget, a fejlődéséhez elengedhetetlen a táborozás. Ha esetleg komolyan űz valamilyen sportágat, és maga a sportklub is komoly célkitűzésekkel rendelkezik, ez már évi rendszeres program, és számolni is kell vele, mikor tervezzük a nyarat, nem is beszélve az iskolai táborozásokról.

Tehát nem is kérdés, a gyerek bizony táborozni fog…..

.

Annak idején mi is csak közöltük a szüleinkkel, ide és ide fogunk menni táborozni, és ennyit kell befizetni….. Nem is értettük miért húzták szájuk szélét, vagy ingatták a fejüket a szülők.

Nos, a mi gyerekeink sem fogják érteni, így hát bólogassunk, és mosolyogjunk mikor nekünk szegezik a tényeket.

.

A készülődést, a csomagolást se vigyük túlzásba, csak a legszükségesebbeket pakoljuk be a gyerkőcnek, a többit pedig bízzuk csak rá nyugodtan.

Gondoljunk csak bele, mikor mi is táborozók voltunk, mik azok a fontos eszközök amikre szükségünk volt még.

  •  kártya, némi apró, hogy elüssük az esti időt
  •  fürdőnadrág
  •  zseblámpa, hogy az éjszakai “bejárás” során ne essünk el az akadályokban ( útban a közös mellékhelyiség felé pl.)

De mikor a lányokhoz mentünk, akkor is szükség volt némi fényforrásra, főleg ha “rossz” felé indultunk. Néha bizony ciki volt, mikor bevetődött egy kis fény, és akkor derült ki, hogy eltévesztettük az irányt..

Nagyon ne ijedjünk meg, a mi gyerekünk egy angyal, nem kóborol éjnek idején, főleg nem lányokhoz, habár ha belegondolunk….. másnap pedig elalszik már a reggeli torna közben.

A lányos szülők, ettől gondolom most inkább idegesebbek lettek…. hát igen, a fiús apukák ilyenkor csendben mosolyognak.

.

Azért nincs vész, a mi időnkben sem volt, nem kell óvszerrel telepakolni a táska nagyobbik zsebét, hiszen ezek a kis kalandozások még nem “arról” szólnak…., nekünk sem kellett, igaz anno talán még nem is létezett. No meg egyébként is csak a tábor első 1-2 éjszakáján lehet esedékes, mert a többin már annyira fáradtak lesznek a gyerekek, hogy örülnek ha a saját ágyukba beeshetnek esténként.

Tehát ha a tábor első pár napját túléljük mint szülők, onnantól már mi is élvezhetjük a szabadságot.

.

Tehát mikor a gyereket leadtuk a táborvezetőnek, nagyon nem is puszilgattuk össze, nehogy alapot adjuk csemeténk cikizésére, míg oda nem érnek a táborba.

Egy telefont még várunk, hogy rendben letudták az utazást, aztán “le a cipővel”……. ha van olyan amit jobb ha a szülők nem tudnak, van olyan is, ami jobb ha nem jut tudomására a gyereknek. Természetesen minden csak jó értelemben !

Lengébben öltözhetünk és mászkálhatunk a lakásban, nyár lévén, kicsit hanyagabbak és lazábbak lehetünk, hiszen ez az a pár nap, amikor nem kell példát mutatnunk.

Még a sörünket is nyugodtan elől hagyhatjuk, nem tűnik el a fele mikor véletlenül kicsit nem figyelünk oda.

.

De aztán alig várjuk már hogy leteljen a tábor, és csemeténk élménybeszámolóját hallgassuk, aztán mi is elnosztalgiázunk újra az élményeinkkel, hiszen egy táborozás az mindig maradandó élmény lesz.

.

.

.

TABORHELYSZINEK.HU

“Legyen élmény a táborozás”

.

.

táborhelyszínek