Táborozási Élménybeszámoló Pályázat 2017

Pedagógus kategória győztese

.

Dóróné Balázs Katalin (Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló)

.Katalin, szívből gratulálunk !

.

„Tarsoly és kistarisznya”
hagyományőrző alkotótábor
a Bocskai István múzeumban

                                   

.

„ Jövőre két hét foglalva!” – kaptam a visszajelzést a táborozó gyerekek nagymamáitól és édesanyáktól. 3 édesapa  boldogan közölte a táborzáráskor, hogy ő is beiratkozik jövőre. Ezektől az örömteli véleményektől nem kell nekem több, hogy újra hitemet, szívemet és tudásomat adjam az egy hétig velem táborozó gyerekeknek.

Már hagyomány az 5. alkalommal megvalósított táborunk. Népi játszóház vezetők vagyunk mindketten, akik az idei nyáron is megszerveztük a múzeumi alkotótábort.
A tábor költsége az utolsó fillérig a gyerekekre fordítódott, nem profitérdekeltség vezérelt bennünket.

Azzal az izgatottsággal készültem én is az alapanyagok beszerzésére, a helyi mesterek, népművészek felkeresésére, vajon hány gyermek fog érdeklődni a természetes anyagok iránt. Számítottam az előző évekből egy kis „magra”, hiszen a melegágyat a jó földben már előkészítettük. 15 fős gyermekcsapaté volt július közepén a múzeum udvara és egyik kiállítótere.
A tábor a népi ételek kóstolásával, népi szokások, hagyományok megismerésével, népi játékok készítésével volt kerek. Lélekmelengető mesterségekkel ismertettük meg a gyermekeket úgy, hogy a múlt értékes varázsát is közéjük csempésztük. Meséltünk a rovásjelekről, az ősökről, akik még a rovás tudományát ismerték, és eközben szebbnél-szebb faragott rováspálcákat készítettünk a nagymamák virágosládájába. Hát tarisznya is kell, anélkül nem jár a pásztor, akkor gyűjtsünk bele mindent, amit mi készítünk tábori kalandozásunk során. Ezért az első munkák között szerepelt a szövés, fonás, varrás, hímzés. A tarisznya minden elemét magunk öltögettük. Majd beletettük a mézeskalácsot, grillázsnyalókát, a rovásbotot, zsinórokat, a köteleket, a gyapjútarsolyt és a levendulabugyort.
Az ostorkészítés viszont elmaradhatatlan eleme volt a tábornak,  hiszen egy igazi mesterember gyönyörű berakásos ostorával tanultunk csergetni.  Legkedvesebb tábori munkáink a bőrszálakhoz kötődtek, megannyi használati tárgyat, (derékövet, kulcstartókat, karpántot stb)   fonogattunk belőle.
A galambsárkány nem mindenkinek szállt a magasba, de míg készült, szívünk szeretete formálta és ékesítette minden ránk bízott gyermek keze alatt. Boldogan kergették, húzták vonták, hogy szálljon, repüljön.

A táborban hangos szóra nem volt szükség. Mint a nagymamák egykor az unokákat, úgy nevelgettük, tanítgattuk a tábor minden lakóját. Akik velünk voltak, tiszta, őszinte kíváncsisággal követték minden utasításunkat, türelemmel várták a segítő kezeinket és szavainkat. Boldogsággal telt a gyermekek szíve munka közben, mert a saját magunk által készített tárgyakhoz, játékokhoz a munka neheze és öröme, sírás és veríték is tapadt. A kép leírhatatlan számomra is, csak a gyermekarcok tükrözték az örömet, kellemes fáradtságot, amikor az uzsonnázást követően megérkező hozzátartozóknak beszámoltak az eseményekről, munkákról, csodákról.

Egy nap kiránduláson is részt vettünk. A géptárban – a régi csodabogarak között  – mi magunk, ki-ki ilyen-olyan segítő munkával hozzájárult a bográcsos ebéd elkészítéséhez, terítéshez, tálaláshoz, majd rendrakáshoz. Együtt ismertük meg azt az érzést, hogy mindenki egyformán vegye ki a részét a munkából, hiszen mi egy tábori család vagyunk.  Az utunk ebéd után az ostorkészítő Pista bácsihoz vezetett, akinek az udvarán a sikeres csergetés főpróbája volt a legfontosabb. Jólesően bandukoltunk hazafele a múzeumba, mikor egy nagymama az utcaajtóban már várt minket, és finom őszibarackkal kínálta a kis csapatot. Kedves gesztusától felfrissültünk a nagy melegben.

Táborzárásunk délutánján egykori fonó hangulatot teremtettünk. A szülőkkel, nagyszülőkkel közös főzésbe kezdtünk, a slambuc és a kalács sosem volt ennél finomabb. Gyermekek munkáit boldogan nézegettük, meséltük, hogy ki milyen ügyes, kitartó és szorgalmas volt. A délután során még bőrdíszműves mesterek segítségével mindenki készített egy karkötőt, amit kimondatlanul mindannyian az összetartozás  tábori jelképének is éreztünk.

Minden nyáron magam is részt veszek a bihari csuhétáborban, ott gyűjtöm az újabb de legrégebbi népi ismereteket. Amíg csak erőm lehetővé teszi, minden nyáron a tarsolyomban összegyűjtött népi kézműves  tevékenységek alapjait ugyanígy el fogom vetni, mert látom, hogy  gyökeret ver az a mag, amit ősidők óta elvetnek az újabb és újabb magvetők.

 

Ui: A múzeum munkatársai is térültek-fordultak közöttünk, fotóztak bennünket, és a gyermekek lelkesedése láttán ők is „belekóstoltak” egy-egy mesterségbe.