.

Erzsébet-tábor 2018

     Ma úgy keltem, mint egy átlagos napon. Felkeltett az ébresztő, felöltöztem, fogat mostam, de amikor a konyhába mentem, észrevettem a bőröndöket. Csak akkor jutott eszembe, hogy ma van a NAGY NAP!

     Gyülekeztünk az iskola előtt, mindenki hulla fáradt, kócos fejjel, mégis teljesen fel voltunk dobva, alig vártuk, hogy elinduljunk. Remegő hassal felszálltam a buszra, már nagyon izgultam, mivel ez az első Erzsébet-tábor, amin részt veszek. Vártunk. Körülbelül öt percig ültünk, de annyira türelmetlenek voltunk, hogy az a pár perc örökkévalóságnak tűnt. Nem is lehetett mást hallani a szomszédos ülések felől, csak azt, hogy „menjünk már, meddig állunk még itt” majd hirtelen elkezdtek rezegni az ülések. Ekkor viszont nem csak azt lehetett hallani, hogy „meddig várunk még?!” – hanem azt, hogy „ez az, végre!”, ugyanis ELINDULTUNK! Integettünk szüleinknek, és hátulról hallottam, hogy valaki még azt is mondja, „Szia Anya, szeretlek.”

     Az út nem volt rövid Kelebiától Balatonig. Nagyon nem. Ez a több mint három óra hihetetlenül lassan telt el. Majd hirtelen lekanyarodtunk – persze, semmi különös nincs egy kanyarban – és a nagyobbak elkezdtek kiabálni, hogy „juhúúúúú!!!!!” Előre néztem, és megláttam a főépületet a Zánkai Erzsébet-tábor felirattal, ami csak egyet jelentett: MEGÉRKEZTÜNK!!!

Ebbe a táborba több településekről, iskolákból érkeztek táborozók, ezért a megkülönböztetés miatt minden iskolának más színű egyenpólót és sapkát osztottak ki. Mi a világoszöldek lettünk. A buszunk a szállásig még elvitt minket, a hetedik szálláson volt a helyünk. Ahogy közeledtünk felé, 1-6-ig láttuk a többi táborhelyet, amik igazi luxusszállásnak minősültek. Odaértünk a miénkhez, és mindenki csak ámult, senki nem akart hinni a szemének, még a csomagjaink sem maradtak a kezünkben, ugyanis a falon lévő „gyönyörű” zöld mintáktól ledermedtünk… penész? A penészes fal és ágy nem volt túl bizalomgerjesztő, de pont ettől volt filmszerű a tábori megérkezés. Szóval elfoglaltuk a szobát Patrikkal, Jácinttal, Albival, Flórival, Tomival, Márióval és Danival. Igen, a lehető leglököttebbekkel, de így legalább volt kikkel röhögni és hülyéskedni. Ezek után lementünk a partra, hogy a hosszú út fáradalmait lemossuk magunkról. A víz nagyon kellemes volt. Az Erzsébet-tábor nagy szeretettel fogadott engem, ugyanis, amikor mentünk a vízhez, beleléptem egy kutyagumiba… „ez is csak velem történhet meg!” Amikor napoztunk a többiekkel, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Majd kicsit később rájöttem mi az: HONVÁGY.

     Másnap reggel békésen aludtunk mind, de hirtelen egy óriási zajra ébredtünk fel. Flóri azt álmodta, hogy lezuhan egy tetőről, ezért felugrott az ágyában, és teli arccal megfejelte a szekrényt.

Mai programok sárkányhajózás és fürdés a Balatonban. Lesétáltunk a partra, elmagyarázták, hogy kell sárkányhajózni és már indultunk is. A kilátás gyönyörű volt. Nem volt semmi, csak mi, a víz és a hegyek. Hajtani nem volt túl könnyű, sőt egyszerre sem nagyon ment. Valószínűleg, mi kelebiaiak, sem a sárkányhajózásban leszünk híresek. Kicsit később csúszdáztunk a parton lévő csúszdákon. Eszméletlenül élveztem. Ez a nap is gyorsan eltelt, túl gyorsan, de annyira lefáradtunk, ahogy a takarodó szó megütötte a fülünket, szó szerint boldogan mentünk aludni.

     Azt álmodtam, hogy egy óriási rádión Demi Lovato-tól a „Solo” című számot hallgatjuk. Hogy ezt miért álmodtam? Mert miközben aludtunk, lent a szállás főterén pont erre a számra ébresztettek minket. A felocsúdás után elmentünk reggelizni, majd a reggelit le is sétáltunk, mert indultunk séta hajókázni. A kilátásra nem tudnék mást mondani, mint sárkányhajózás közben. Számomra a sárkányhajózás kalandosabb, mint a sétahajózás, mert az előbbinél sokkal közelebb vagyunk a vízhez. Hajókázás közben egy túravezető mesélt a Balaton régi korszakáról, igen érdekes dolgokat mondott. A gond csak az volt, hogy annyira meleg volt, hogy szerintem fele olyan vizesen szálltunk le, mint sárkányhajózás után. Gondoltuk, mivel nagyon meleg van, kicsit felfrissítjük magunkat a Balatonban. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a víz JÉGHIDEG. Megszenvedtünk azzal, hogy a víz hőmérsékletét megszokjuk. Ezt a napot Opitz Barbi-koncerttel zártuk, ahol mindannyian jól éreztük magunkat, majd a koncert után visszamentünk a szobánkba. Alvás előtt a szobatársaimmal nagyon fel voltunk pörögve. Azzal szórakoztunk egymással, hogy a szobaajtóhoz közelebb lévő emberek kopogtak az ajtón, és mindenki azt hitte, hogy valamelyik tanár az. Csakhogy, amikor mentem a wc-re és megfogtam a kilincset, hirtelen András bácsi kopogott rajta, visszasprinteltem az ágyba. Mindenki mondta, hogy „Jaj, Ákos, ezt már nem vesszük be”… De amikor benyitott András bácsi, mindenki lefagyott… csak szólt, hogy már aludjunk.

     Negyedik nap reggelén tornáztunk, reggeliztünk, és megbeszéltük, hogy a lehetséges programok közül ki, melyiket válassza. A kalandpark helyett én a baseball-t és a lézerharcot választottam, amit a parton játszottunk. A játékok után még egy órát a parton töltöttünk, majd visszamentünk vacsoráztunk és lefeküdtünk egy fárasztó, izgalmas éjszakai túra után.

     Az ötödik napunkon sem maradhatott el a torna, ezután pedig elmentünk a főépülethez, ott pedig Náray Erikával szinkronizáltunk filmek, mesék alá. A Jégvarázs című animációs film alá raktuk a szinkron hangunkat. Én is szerepeltem, Troll Papaként. Ahogy elkészültek a felvételek, ezeket a jeleneteket összevágták és megnéztük. Náray Erikával esti programunk is volt, koncertet tartott, ami szerintem ezerszer jobb volt az Opitz Barbi-koncerttől. 

Eljött a nap, az utolsó nap. Felpakoltunk a buszunkra, és mielőtt hazamentünk volna, meglátogattuk a Tihanyi Apátságot és gyönyörködtünk a Balatonban. Fagyiztunk és közben visszasétáltunk a buszhoz. Felszálltunk, vártunk és egyszer csak a jól ismert a hang a szomszédos ülések felől: „Menjünk már, meddig állunk még itt?!” és csak most ébredtem rá, hogy mindannyian ugyanazt mondtuk, mint induláskor, de már teljesen másként gondoltuk. Gondoltam, egy kicsit lecsukom a szemem, pihenek. De amikor kinyitottam, Kelebián voltunk! Jó volt, hogy ilyen rövidnek tűnt az út, viszont bánom, hogy három órán keresztül mindenki bámulhatott, röhöghetett rajtam, hogy milyen fejet vágtam alvás közben.

     Összességében az Erzsébet-tábor eszméletlen jó volt, én is és mindenki nagyon élvezte, sok új és vicces élménnyel tértem haza. Sokszor fogok még örömmel visszagondolni a takarodók utáni ijesztgetésekre, horrortörténetekre, amik után még wc-re sem mertünk kimenni, az egymás megtréfálásaira, és az új ismeretségekre. A lényeg, ha jövőre is lesz Erzsébet-tábor, nem vitás, ott a helyem, és természetesen cipelem magammal a barátaimat is. Ezt nem lehet kihagyni. Hajrá, jövőre ugyanitt!!!

.

Nagy Ákos Vajk (11 éves tanuló)

Kelebia, Farkas László Általános Iskola

.

Ha tetszett az élménybeszámolóm, kérem szavazzanak rám.

.

Szavazni az alábbi Facebook és a Twitter ikonokra kattintva megosztással lehet, illetve IDE KATTINTVA a nevem alatt lájkolva és megosztva az élménybeszámolómat. Köszönöm szépen !

.