Foglalási díj

taborhelyszinek.hu - az Önök táborszervezője

Foglalási díj

Avagy a csoportok adjanak, kérjék hogy adhassanak, a szállásadók pedig kérjenek foglaló díjat

Kell vagy nem szükséges

A foglalási díjnak vannak mellette és ellenvéleményezői, megosztja az utazó közösséget. Az alábbiakban pár apró, de fontos dologra szeretnénk felhívni a figyelmet ezzel kapcsolatban. De kezdjük az elején, miért is alakultak ki az ellentétes vélemények.

2020 előtt teljesen elfogadott volt a foglalási díj minden szinten, minden utazási formában, aztán beköszöntött a pandémia. Az utazási kedv ekkor nagyon lecsökkent, tizedére szűkült azok köre, akiknek nem szegte kedvét a koronavírus, az ezáltali megkötések és szigorítások. A szállásadók gyakorlatilag vadásztak a vendégekre, ami érthető volt, hiszen ha nincs vendég, bezárhattak, és a kulcsot is jó messzire eldobhatták akár. Vagy a másik út számukra az volt, hogy megpróbálták eladni tulajdonukat, és a kapott pénzből kihúzni addig, míg valahol nem találtak munkát mint alkalmazottak.

Természetesen minden szállásadó próbált valahogy talpon maradni, ekkor jött “divatba” az, hogy nem kértek foglaló díjat sem, csakhogy jöjjenek a vendégek. Csakhogy ez hozta magával a “vadászatot” az egymás vendégeit való elcsábítást is. A vendégek ennek örültek, hiszen egymást licitálták alul a szállásadók különféle kedvezményekkel, árengedményekkel, mint írtuk, teljesen érthető volt, hiszen az életben maradásuk volt a tét.

Lassan de biztosan

2023-ban aztán lassan, de kezdett visszaállni az eredeti rend, a foglaló díj kérése, ami viszont a vendégek nagy részének nem tetszett, de miért is?

Egyszer azért, mert így megszűnt számukra az alkuképesség, hiszen hiába kaptak olcsóbb ajánlatot más szolgáltatótól, ha befizetik a foglaló díjat ahol eredetileg foglaltak, már csak annak, vagy részének elvesztésével tudtak volna kiszállni, vagyis elmenni az kedvezményesebb helyszínre.

Másrészt “röghöz” kötöttségnek vélték ezt a vendégek, így mielőtt bárhol foglaltak volna, csak érdeklődések voltak sok-sok helyről, hogy kiválasszák a legjobb ajánlatot. Igen ám, csakhogy az idő múlásával időközben a kiszemelt helyen elkelt a számukra kért időpont, így olyan helyszínek után néztek, ahol nem kértek foglaló díjat, egyiket lefoglalták végső esetre, aztán keresgéltek és alkudoztak máshol kedvezőbb ajánlatért. Ha kaptak olcsóbbat és jobbat, visszamondták a foglalást és foglaltak máshol, vagy akár a harmadik vagy negyedik helyszínen is.

Manapság

Manapság örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több szállásadó tér vissza a régi trendhez, és kér foglaló díjat. Ez a foglaló díj nélküliség csak egyes esetekben, és a pandémia első évében volt “eredményes”, leginkább a vendégek részéről, hiszen a szállásadó szerzett is így vendégeket, ugyanígy vesztett is, nagyjából egálra jöttek be a számítások. De sok-sok esetben vendég is pórul járt, hiszen ha arra az időpontra jött egy pénzesebb csapat, naná hogy közölték a vendéggel, hogy sajnos mégsem tudják fogadni őket.

Hozzánk, a táborhelyszínekhez ezen időszakban rengeteg olyan megkeresés és SOS segítségkérés érkezett, hogy pár hét, de olyan is hogy pár nap múlva indulnának a lefoglalt helyszínre táborozni, nyaralni, és közölték velük ne csomagoljanak be, segítsünk új helyszínt találni. Igen, ez a foglalódíj mentes állapot sok esetben a vendégnek is vissza köszönt.

De sok szállásadótól is jött SOS megkeresés, hogy berendelték az étkezéshez az alapanyagokat, a csoport pedig visszamondta az érkezést, ott fog rajtuk maradni és kidobhatják a befektetett százezrekkel együtt. De olyan esetek is voltak, mikor a szállásadó várta a csoport érkezését a megbeszélt időpontban, de hiába…. felhívva őket közölték, ja, bocsi, máshol táboroznak…. még arra sem vették a fáradtságot hogy visszamondják a foglalást.

Miért mondjuk

Miért mondjuk azt hogy örömmel tapasztaljuk, és miért javasoljuk szállásadónak és vendégnek is, hogy kérjenek illetve adjanak foglaló díjat?

A vendégek részéről….

  • Biztosítva van számukra, hogy a szállásadó nem fogja visszamondani a már lefoglalt helyszínt és időpontot. Ha mégis megteszi, akkor esetlegesen egy pernek néz elébe, melyet nagy valószínűséggel el fog veszíteni, ezt nem kockáztatják meg.

A szállásadó részéről….

  • Biztosítva van, hogy a csoport nem fogja visszamondani a foglalást, mert máshol kapott egy kedvezőbb ajánlatot. Ezt a foglaló díj elvesztésével nem kockáztatják meg a csoportok, annyival nem kapnak kedvezőbbet hogy megérje nekik ez.

A táborhelyszínek stábja biztatja a csoportokat, vendégeket, ha olyan helyszínt szemeltek ki ahol nem kérnek foglaló díjat, jelezzék a szállásadó felé, hogy bizony ők szeretnének fizetni. Biztosítsák be magukat hogy a szállásadó nem fogja egy jobb ajánlatért kidobni őket.

De biztatjuk a szállásadókat is, kérjenek foglaló díjat, így a csoport nem fogja visszamondani egy kedvezőbb ajánlat miatt a foglalást, és nem fogja anyagi kár érni őket.

Hogy is van....

Fontosnak, megnyugtatónak tartjuk a foglalási díj fizetését illetve kérését mindkettő oldal részéről, de mindenki maga döntse el számára mi a jobb.

Lefoglalták már a tábort?

Időpont is meg van?

Akkor jöhet a készülődés

Legyen élmény velünk a táborozás

taborhelyszinek.hu

Az Önök No1 táborszervezője

Show Buttons
Hide Buttons
Scroll to Top