A régió része a Balaton déli partja is, mely táborhelyszíneket külön, a “Balatoni Táborok” menüpont alatt mutatunk be.
A Duna, a Dráva (mely egyúttal a természetes határt jelenti Horvátországgal) és a Balaton közé ékelődve. 14 169 km2-es kiterjedésével hazánk legnagyobb területű régiója.
A tájegység fontos természeti értékeit jelentik az itt található országos és helyi jelentőségű védett természeti értékek. A legjelentősebbnek a több mint 49 ezer hektárra kiterjedő Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Kis-Balaton térségében némileg a régió területére átnyúló Balaton-felvidéki Nemzeti Park tekinthető. Nemzetközileg is híres gyógy- és termálvizek, természetvédelmi területek és kiemelkedően fontos történelmi-építészeti emlékek gazdagítják a régiót. A történelmi múlt látványos emlékei a régió területén található várak is.
Fedezzék fel Önök is a Dél-Dunántúlt, az alábbi ajánlott táborhelyszíneinkről kiindulva. Örömmel látjuk vendégül Önöket, programokkal, sok-sok kalandot és élményt kínálva a táborozóknak.
Táborozzanak velünk Önök is a Dél-Dunántúlon
A Balaton mellett, vagy az ország más részein szeretnének táborozni, de nincs konkrét elképzelésük? Segíthetünk?
Keressenek minket az alábbi elérhetőségeken!
taborhelyszinek@gmail.com 0-24 óra
Telefon
- +36 20/2639-410
- Hétfőtől-péntekig
- 9 - 16 óra között
Views: 0