Ifjúsági Panzió és Tábor Bajánsenye

Vas megye

Képgaléria

Nagyításhoz kattintson a képre

Bajánsenye

Bajánsenye és tábor panziónk az Őrségi Nemzeti Part területén fekszik. Vas megye délnyugati sarkában találjuk ezt az erdőkkel, ligetekkel szabdalt gyönyörű tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen a táj neve: Őrség.....

Csendes nyugodt, erdő közeli helyen, mintegy 13.000 m2-nyi területen várjuk a táborozni, pihenni vágyókat.

A Nemzeti Park már önmagában is rengeteg felfedezni valót rejt, mind a természetjáróknak, túrázóknak, és mindenkinek akik szeretik a szinte érintetlen természetet.

Nem csak kellemes nyugodt pihenéssel, hanem bizony sok szórakozási lehetőséggel és látnivalóval, programmal is szolgálunk a táborban is.

Tábor szolgáltatások

Az ifjúsági táborhoz hatalmas szabad füves terület tartozik.

  • Az udvaron kisebb gyerekeknek játszótér is található
  • Közösségi terem,  csocsó, biliárd
  • Oldalt nyitott, de fedett helység

Lehet nyársalni, bográcsozni is a kijelölt helyeken.

Strandolás – Nem is akárhol, a helyi tóban, mely egy natural tó, vagyis nem kiépített strandról van szó, strandi kellékekkel. Természetesen jelölve van honnan indul a mélyebb víz, így biztonságosan lehet fürdőzni.

  • Őrségi nagy rendezvények
  • Kirándulások, túrák
  • Bajánsenye és az Őrség nevezetességei
  • Strandolás…..

Őrségi Vásár – június utolsó teljes hétvégéje (péntektől vasárnapig)
Fazekas Napok – július második hétvégéje (szombat-vasárnap)
Völgyhidi Vásár – július harmadik hétvégéje (szombat-vasárnap)
Hétrétország – augusztus 20-a előtti hét nap

Az ifjúsági táborhoz nagy szabad füves terület tartozik.

  • Terem – 200 m2, parkettás

A vízben való edzés, speciális gyakorlatok végzése pótolhatatlan más környezetben.

A strandolásra kijelölt részen kívül a víz mélysége 4-4.5 méter, így vizes sportágaknak is tökéletes edzőtábori helyszín tábor panziónk.

Hagyományos gólyatáborokat a befogadóképesség miatt nem, viszont örömmel adunk helyet vezetői találkozóknak, megbeszéléseknek, továbbképzéseknek.

 

Keressék bizalommal Magyarország gólyatábor specialistáját

0620/2639-410

 

Áraink, kedvezményeink

Kedvezményeink

  • Minden 20 fő után egy fő kísérő szállása ingyenes !
  • Minden a tábor területén található eszköz és létesítmény használata ingyenes !
  • Egyszeri mosatási díj: grátisz.

   Kedvezményes árak a fenti megadott elérhetőségeken, illetve az üzenetküldőn keresztül jelentkező nagyobb csoportoknak…. 

Szállás Ft/fő/éj
Elő-utószezon
Főszezon
4-10 éves kor között
5.500 Ft
5.500 Ft
10 éves kortól
8.000
10.000

Étkezés: egyedi étel kívánság alapján kérjék külön árajánlatunkat.

  • Főszezon: július 1-től – augusztus 31-ig.
  • A feltüntetett árak a ÁFA-t tartalmazzák.
  • IFA: 300 Ft mely 18 éves kortól fizetendő.

 

Csoportoknak az ár szállással és teljes ellátással, minimum 10 fős létszámtól értendő

Nyilatkozat

A jelen oldalon feltüntetett szolgáltatások és csoportos árak hitelesek, a valóságnak mindenkor megfelelnek, melyet a Táborhelyszínek.hu és a Bajánsenye Ifjúsági Panzió szerződésben garantál. Más weboldalakon feltüntetett, főleg a jelenlegitől eltérő árakért semmilyen felelősséget nem vállalunk.....Bajánsenye Ifjúsági Panzió és Táborhelyszín

A panzió táborban főépületében kettő szinten, összesen 20 db 2-3 fős szobán van az elhelyezés, kényelmes és nívósan berendezett lakrészekben.

A Panzió tábor fűthető, így a fűtési időszakban is örömmel fogadunk vendégeket.

Egyedi, speciális étkezési igényeket is kitudunk szolgálni előre egyeztetve.

Diétás vagy vegetáriánus, illetve különféle érzékenységű és allergiás táborozók igényeit is vállalni tudjuk.

Étkezési kívánság alapján, egyedi árajánlatot adunk !

Földszint 6 db szoba.

  • 2 fős – 1 db (franciaágyas)
  • 2 fős – 2 db (különágyas)
  • 3 fős – 2 db (franciaágy és egy különágy)
  • 3 fős – 1 db (három különágy)

Emelet 14 db szoba

  • 2 fős – 4 db (franciaágyas)
  • 2 fős – 5 db különágyas
  • 3 fős – 2 db (francia + egy különágy)
  • 3 fős – 3 db különágyas

 

Mindegyik szoba saját fürdőszobával, tévével felszerelt !

Strandok

A tábor melletti natural tóban is lehet fürdeni, de szigorúan csak a kijelölt területen.
Őrség
A névre kattintva nézzünk bele az Őrség világába....
Vadása-Tó
De a közeli Vadása tónál már kiépített strandszakasz várja a táborozókat.

Hogy a Kerka patak bal partján hosszan húzódó falu a történelmi Őrség régi települése, mely Őrbajánháza, Senyeháza, Dávidháza és Kotormány egyesítéséből keletkezett.

És azt, hogy érdekes a táj építészeti, néprajzi karaktere is. Egyedülálló településformája  a szeres település, kisebb házcsoportok, a dombtetőkön lazán, szórtabban a folyó- és patakvölgyekben füzérszerűen helyezkednek el.

Szállás kapcsolati űrlap
Adatvédelem

Mi is jártunk itt

Írja meg Ön is véleményét....

Táborhelyszínek.hu Az Önök No1 táborszervezője

Lassan három évtizede Önökkel vagyunk, Önökért dolgozunk, a táborozókért, a gyerekekért. Köszönjük ezt a 30 évet, a bizalmat. Ne feledjék jelmondatunkat…. „a Táborhelyszínek.hu legyen veled, avagy ahol a táborozás kezdődik”

E-mail

Home Office – 0-24h

E-mail: taborhelyszinek@gmail.com

 

Telefon

Hétfőtől – péntekig: 9:00-17:00 Hr

+36 20 2639 410

Show Buttons
Hide Buttons
Scroll to Top